Szociális Naperőmű

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az E.ON-nal együttműködve a "Felzárkózó települések" programjának keretében napelemerőművet létesített Tiszabőn. Az itt megtermelt árammal olyan családok fűtését támogatják, ahol 3 évesnél fiatalabb kisgyermekek laknak.
Meleg szobát a gyerekeknek! 

Támogatás a családoknak


"A tiszabői napelempark megújuló energia felhasználására épülő közösségi megoldással segíti a társadalmi felzárkózást, és ezt 21. századi technológia alkalmazásával teszi. A legjobb kombinációja annak, amit energia-, klíma-, és társadalompolitika együtt tud tenni."

Dr. Kaderják Péter

az Innovációs és Technológiai Minisztérium korábbi államtitkára 


"A legmodernebb technológiára a felzárkózó településeken van a legnagyobb szükség, az ott élőknek ugyanis jóval gyorsabban kell haladniuk, hogy utolérhessék a többieket. A tiszabői naperőmű ezért a továbblépés szimbóluma.."


Vecsei Miklós

Miniszterelnöki biztos,
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke


"Az energetikai mintaprogram hatalmas előrelépést jelent a hátrányban élő családok számára, mert általa olyan biztonságos lakókörnyezetet tudunk teremteni, mely alapvető feltétele minden kisgyermek egészséges fejlődésének. A mindennapok túlélésének küzdelmét egy kiszámítható, tervezhető jövő váltja fel.."

Tasi Krisztina

a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programvezetője

Valamennyi tartalom a MMSZ kizárólagos tulajdonát képezi!
A 2017. évi LXXVI. törvény alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat külföldről támogatott szervezetnek minősül.