A projekt
Mi az a Szociális Naperőmű?
A
Magyar Máltai Szeretetszolgálat, mint az 1404/2019. (VII. 5.) "Felzárkózó
települések" hosszú távú kormányprogram koordináló szervezete, nagy
hangsúlyt fordít a gyermekek első három életévére - ez pedig nem működhet egészséges
lakóhelyiségek nélkül. A Szeretetszolgálat Tiszabőn létesített Szociális
Naperőművének célja, hogy minden olyan lakásban, ahol kisgyermek él, legyen
legalább egy egészségesen és biztonságosan fűtött szoba.
A kormányprogramban szereplő, halmozottan hátrányos helyzetű települések lakóépületeinek állaga jellemzően nem tesz lehetővé olyan jelentős beruházást, ami korszerű fűtést és kapcsolódó energetikai felújítást eredményez, így ezt a célt a szoba elektromos fűtésével lehetséges elérni, a legegyszerűbben egy elektromos fűtőpanel segítségével.
Mivel az elektromos fűtés drágább, mint a fafűtés, felmerült az az ötlet, hogy az elektromos energiát a település termelje meg megújuló energiával, naperőmű segítségével - a szociális tűzifa mintájára, szociális naperőmű telepítésével.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tiszabőn az E.ON Hungária Csoporttal együttműködve valósította meg az első mintaprogramot. Az erőművet a 100%-ban a Szeretetszolgálat tulajdonában álló Befogadás Nonprofit Kft. (lakásügynökségként) üzemelteti, a megtermelt energia eladásából befolyt összeget a kiválasztott családok előrefizetős mérőórájára tölti fel, egy-egy család számára szezononként 120.000 forint fűtési támogatás formájában. Ily módon egy egyszeri beruházás révén hosszú távon fenntartható módon lehet a programban résztvevő 60-70 család támogatását megoldani, ami részben kiegészíti, részben ki is váltja a kevésbé korszerű és kevésbé fenntartható tűzifa támogatást.
A projektben résztvevő lakosokat pályázat során választották ki, fontos szempont volt, hogy a családban éljen legalább egy három évnél fiatalabb kisgyermek, a család jövedelmi viszonyai alacsonyak legyenek, rendelkezzenek előrefizetős mérőórával, vagy működjenek együtt annak kialakításában. A családok a fűtőpaneleket jelképes áron bérelhetik a fűtési szezon hat hónapjára.
A konstrukció hátránya, hogy a megtermelt áramot értékesíteni kell, az ebből származó bevételt pedig számos kapcsolódó költség terheli (menetrendezés, mérlegkör, stb.), valamint az áram tőzsdei árának változása is jelentősen befolyásolja a támogatásra fordítható összeget. A következő cél ezért a közösségi naperőművek hatékonyabb működtetését lehetővé tevő jogi környezet megteremtése lesz.
A Szocális Naperőmű nem csak fűtési támogatást ad a rászorulóknak, de értéket is teremt, hiszen megtanít takarékoskodni, együttműködni, megvédeni értékeiket.
Valamennyi tartalom a MMSZ kizárólagos tulajdonát képezi!
A 2017. évi LXXVI. törvény alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat külföldről támogatott szervezetnek minősül.